Wollaston Erika

Wollaston Erika

A 90-es években, középiskolásként először a jóga meditációs és relaxációs ágával ismerkedtem meg, ami annyira megtetszett, hogy iskolás éveim alatt rendszeresen alkalmaztam a könyvekből, és egy akkori rádióműsorból tanult technikákat.

A jóga fizikai részével, az ászanákkal csak évekkel később, 2004-ben találkoztam. Könyvelőként nagyon stresszes munkám volt, nyugalmat, kikapcsolódást, a futás és aerobik mellé egy másfajta mozgásformát kerestem. Az egyik kolléganőm ajánlására mentem el az első jógaórámra, ami első gyakorlásra szerelem lett, este jobban aludtam és másnap kipihenten ébredtem. Elkezdtem heti kétszer hatha jógára járni. Mellette, hogy a dinamikus mozgásigényemet is kielégítsem, továbbra is futottam és aerobikra jártam.

Amikor elkezdtem jógázni, a sok évtizedes üléstől, futás-aerobik-fitnesz óráktól nagyon kötött, és érdekes módon gyenge is voltam. Emlékszem, hogy szinte mindegyik jógapóz szenvedés volt, előrehajlásnál még a bokámat se értem el, lefelenéző kutyapózban a karom nem bírt el, de egy harcos pózt is alig bírtam megtartani öt légzésig.

2007-ben Sopronból 7 évre Londonba költöztem, ahol sikerült két nagyon jó tanárt találnom, így továbbra is tudtam heti rendszerességgel órákra járni. Itt ismerkedtem meg a hatha jóga dinamikusabb fajtáival, amiket nagyon élveztem.

2010-ben férjemmel 5 hónapot töltöttünk Ázsiában, többek között Indiában és Nepálban ahol helyi jógafoglalkozásokon is részt vettünk. Ez az élmény ismét közelebb hozott a jógához. Csoportos órák mellett elkezdtem önállóan is gyakorolni, jógás könyveket olvastam, a jóga életmód tanításai a hétköznapokon is megjelentek az életemben. Londonban ezután ismerkedtem meg a dinamikus Ashtanga és vinyasa flow irányzatokkal, amikkel a futást teljesen kiváltottam. A napi rendszeres jógagyakorlás elég mozgást, testi és szellemi kihívást, belső csendességet és ellazulást jelent számomra.

A kedvenc irányzatom a vinyasa flow, mert a változatos, izgalmas sorozataival teljesen leköti a figyelmemet, kikapcsol, dinamikus, de mégis lágyan áramló. Szeretem a kreativitást, változatosságot a gyakorlásban és az oktatásban is.